VMG
Énekóra PDF Nyomtatás E-mail

zenec s

Nagyítás a képre kattintva!

Rendkívüli énekóra

2018. május 16


2018. május 16-án a 6. illetve a 7. órában rendkívüli ének óra keretében két fantasztikus előadást hallhattunk. A 6. órában Garami Gábor és zenekara műsorát élvezhettük, ahol egy kis ízelítőt kaptunk a könnyű zene műfajából.  Megtudhattuk, hogy hogyan is működik, illetve hogyan kell használni a dobot, hogy miből épül fel, és melyik részével milyen hangokat tudunk megvalósítani. Ezek után a két gitárost is meghallgattuk. Ők is megmutatták hogyan kell játszani,  és melyik húrral milyen hangot tudunk képezni. Az előadásuk végen önkénteseket vártak, akik kipróbálhatták a hangszereket. Én fogtam a bátorságomat, és jelentkeztem dobosnak, majd a másik két társammal zenéltünk egy keveset. Nagyon élveztük, hiszen nem sokan próbálhatták ki személyesen ezeket a komoly hangszereket.

A 7. órában Temesi Berci basszusgitáros és gitáros társa voltak iskolánk vendég előadói. Az előadásuk alatt még részletesebben beleélhettük magunkat egy előadóművész életébe, hiszen ők is elmesélték a gitárok történetét illetve működését.

Ez a két rendkívüli tanóra fantasztikus volt, és reméljük, hogy a jövőben további hasonló előadásokban lehet majd részünk.

 

NÉHÁNY KÉP AZ ESEMÉNYRŐL ITT

Csepke Klaudia 10.B 


 
Nyelvi mérés PDF Nyomtatás E-mail
idnyelv

Idegen nyelvi mérés

és

eredmények


2018. május 16-án az Oktatási Hivatal idegen nyelvi mérést szervezett a 6. és 8. évfolyamos tanulók számára angol és német nyelvből. A mérés időpontját az aktuális tanév rendjéről szóló EMMI rendelet határozza meg. Az idegen nyelvi mérés tartalmi követelményeit a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 10/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet és a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012.(XII. 21.) EMMI rendelet 2. melléklete határozza meg. Az idegen nyelvi mérés szintmeghatározásai a Közös Európai Referenciakeret (KER) leírásain (http://www.nyak.hu/nyat/doc/ker_2002.asp) alapulnak. 

 

A mérésről és a mérés eredményei ITT a folytatás


 
Karate PDF Nyomtatás E-mail
karate01

SIKER!!!

Május 26-án rendezték meg a 8.Tadashii Kyokushin Kupát, melyen

Dobos Alexandra 10.a osztályos tanulónk küzdelemben 2.,
Pápai Balázs 10.b osztályos tanulónk pedig mind küzdelemben, mind formagyakorlatban is 1.helyezést ért el.

Gratulálunk eredményükhöz!

Nagyításhoz katt a képre!

k01 s k02 s

 
Étlap PDF Nyomtatás E-mail
juni

ÉTLAP

2018. május-június

 ÉTKEZÉS BEFIZETÉSE

JÚNIUS HÓNAP

 

2018. június 05-06-án

0700-1500

az Iskolakonyha irodájában lehet befizetni.

általános iskola és gimnázium: 8 élelmezési nap  

( június 4-5-6-7-11-12-13-14-ei napokra számolva,

 de a kirándulásokat nem fogom számolni) 

Elfogadunk: ERZSÉBET- étkezési utalványt.

Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy az étkezési díj elmaradása, az étkezésből való kizárást vonhatja maga után!

Pótbefizetés: 2018. június 14, az ISKOLAKONYHA  irodájában, 0700-1500-ig.

 

Tisztelettel: Csepkéné Varga Zsuzsanna

élelmezésvezető

 

ITT olvasható a május-júniusi étlap

 


 
Kompetenciamérés PDF Nyomtatás E-mail
kompetenciameres

Kompetenciamérés

2018

Kedves Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 6.a, 6.b, 8.a, 8.b, 9.b és 10.a osztályos gyermekük 2018. május 23-án (szerdán) országos kompetenciamérésen vesz részt, melyen belül a tanulóknak négy 45 perces tesztet kell megoldaniuk.

A tesztek matematika és szövegértési feladatokat tartalmaznak.

A mérés napján a tanulók tankönyveket, füzeteket ne hozzanak magukkal, a méréshez csak tollra, vonalzóra és számológépre lesz szükség! ( Enni- és innivalót feltétlenül hozzanak!)

Gyermekük egy tanulói kérdőívet visz majd haza 2018. május 23-án (szerdán), melyet a szülővel közösen kell kitölteni, és másnap (csütörtökön) visszahozni. Tájékoztatom, hogy a kérdőívet lezárt borítékban is visszaküldhetik az iskola számára, továbbá hogy a kérdőív kitöltése önkéntes!

 

A mérés után további tanórát nem tartunk, ezért a tanulók várhatóan 12 óra 20 perckor indulnak haza (akik délutáni tanulói felügyeletet nem kérnek).

 

A mérés napján a tanulók saját nevükre szóló Névkártyát kapnak, amelyen szerepel a tanuló mérési azonosítója. A Mérési azonosító segítségével tudják megtekinteni a tanuló mérésben elért eredményéről készülő egyéni jelentést 2019. február 28-tól a https://www.kir.hu/okmfit/tanulo.aspx honlapon. Ezért a Névkártyákat NE KÜLDJÉK VISSZA!

 

Marosánné dr. Gáti Gabriella

              igazgató


 
Papírgyűjtés-2018. május PDF Nyomtatás E-mail
Képtalálat a következőre: „papírgyűjtés”

Papírgyűjtés

 

2018. május 14-15-én 800 - 1600-ig papírgyűjtés lesz.

A papírt 16-án reggel szállítják el.

FONTOS: kartonlapot ne hozzatok, azt nem fogják lemérni és elszállítani!


 
Gimnáziumi ballagás PDF Nyomtatás E-mail

Nagyítás: katt a képre!

BALLAGÁS

2018. május 5.

 
Május 5-én szombaton 10 órakor kezdődött a végzős gimnazistáink idei ballagása.

Hagyományosan szép, emlékezetes esemény nézői lehettünk. Komoly és vidám búcsúbeszédeket hallottunk, megindító dalok, versek, valamint a negyedikesek kedves műsora színesítették a ballagást.

 

Sok sikert, jó eredményeket kívánunk az érettségi vizsgán.

 

Két albumba rendezve tekinthetők meg a ballagás képei:

 

 

BALLAGÁS - 1            BALLAGÁS - 2

 
Szavalóverseny PDF Nyomtatás E-mail
Képtalálat a következőre: „szavalóverseny”

Vajda János Szavalóverseny,
Vál, 2018. április 27.


Az idei évben is eredményesen szerepeltek iskolánk tanulói a váli Vajda János Szavalóversenyen. 

Az ifjú versmondók e megmérettetése rendkívül népszerű a környék diákjai és pedagógusai körében, 9 kategóriában csaknem 180 tanuló indult a versenyen. Határokon túli magyar területekről is érkeztek versenyzők.  Jól szervezett, szeretetteljes közegben lebonyolított, kiváló szakmai zsűriket felvonultató rendezvényen vehettünk részt tanulóinkkal. A műemlék templom és a Vajda János Emlékház is nyitva állt a versenyzők és kísérőik előtt.

 

A verseny rangját igazolja, hogy a Versünnep országos versmondó találkozóra az első helyezettek, a Regösök húrján... fesztivál országos minősítő gálájára pedig valamennyi felsős helyezett meghívást kapott a zsűri döntése alapján.

 

Diákjaink az alábbi kiemelkedő eredményeket érték el. 

 

1.évfolyam

1. helyezést ért el Jagicza Imre (1.a, felkészítő tanára Moháné Csajági Csilla). 

 

2.évfolyam

2. helyezést ért el Pethes Zoé (2.b, felkészítő tanára Czékmánné Ujfalusi Judit). 

3. helyezést ért el Korbai Mátyás (2.b, felkészítő tanára Czékmánné Ujfalusi Judit). 

 

3. évfolyam

1. helyezést ért el Kollár Gergely (3.a, felkészítő tanára Vass János).

 

4. évfolyam

3. helyezést ért el Korbai Gergely (4.b, felkészítő tanára Tóthné Maródi Anikó).

Különdíjat kapott Prisznyák Lilla (4.a, felkészítő tanára Orováné Csuti Andrea).

 

5.  évfolyam

3. helyezést ért el Halmai Csaba (5.b, felkészítő tanára Gránitz-Pápai Judit). 

 

6. évfolyam

2. helyezést ért el Nagy Zsófia (6.a, felkészítő tanára Gránitz-Pápai Judit). 

 

7.évfolyam

1. helyezést ért el Végvári Balázs (7.a, felkészítő tanára Gránitz-Pápai Judit).

 

Szeretettel gratulálunk!


 
Sz M - támogatás PDF Nyomtatás E-mail
Képtalálat a következőre: „joy”

KÖSZÖNJÜK!!!


A Szülői Munkaközösség által rendezett jótékonysági Sulibál bevételéből kaptunk az aulánkba ülőgarnitúrákat, amelyeket a gyerekek nagy örömmel rögtön kipróbáltak.

Vigyázni fogunk rá, hogy sokáig tudjuk használni!

Nagyon szépen köszönjük a támogatást.


Nagyítás a képre kattintva!

 01 k  02 k  03 k  04 k

 
Konyha - 2018.05. PDF Nyomtatás E-mail
Képtalálat a következőre: „food may”

A konyha hírei
2018. május

ÉTKEZÉS BEFIZETÉSE  - MÁJUS  HÓNAP
2018. május 15-16-án
700-1500
az Iskolakonyha irodájában lehet.
általános iskola: 19 vagy 21 élelmezési nap
gimnázium : 16 élelmezési nap, ( mivel a 2018. május 7-11-ig tartó időszakot
kivettem a gimnáziumi tanulóknak)
Elfogadunk: ERZSÉBET- étkezési utalványt.
Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy az étkezési díj elmaradása, az étkezésből való kizárást vonhatja maga után!
Pótbefizetés: 2018. május 24-én, az ISKOLAKONYHA  irodájában 700-1500-ig.
 
Tisztelettel: Csepkéné Varga Zsuzsanna
élelmezésvezető

 

 
További cikkeink...
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 10 / 93

Névnap

Ma 2019. július. 19, péntek,
Emília napja van.
Holnap Illés napja lesz.

Pontos idő

Ulti Clocks content

Határtalanul